Rólam

Amiben nagyon hiszek: Istentől ajándékba kapunk egy legjobb képességet, és az a feladatunk, hogy ebből a legtöbbet kihozzuk, mert ez a mi ajándékunk Istennek.

A nem kevés traumával megáldott életem egy különleges életszemléletet adott, amellyel igyekszem segíteni tanítványaimat, klienseimet. 

1977. június 9-én születem Baján.  Tanultam és dolgoztam Budapesten, majd visszaköltöztem a szülővárosomba Bajára, most ismét Budapesten tevékenykedek. 

Pályám elején  Budapesten általános iskolában tanítottam, később Baján gimnáziumban, technikumban, majd a szakképzésben dolgoztam igazgatóhelyettesként. Vezettem már a saját cégemet, családi napközit, voltam egyéni vállalkozó és hosszú évekig magántanár is. Aztán ismét Budapest következik: gimnázium, majd szakgimnázium és felnőttoktatás.  Szóval tanítottam már minden iskolatípusban és minden korosztályt a legkisebbektől a felnőttekig. 

4 diplomám van: kémia-matematika tanári főiskolai diploma/ELTE, matematikatanár egyetemi diploma/ELTE, korrektív és preventív pedagógiai pszichológia szakvizsga/PTE, és bussines coach diploma/ELTE.

1 saját könyvet írtam: Így lettem Főnix avagy Kómától a "Kedvenc Online Tanárom"-ig címmel. 3 könyvben jelent meg írásom: 2 novellás kötet és egy családi napközi vezetőknek szóló tankönyv.  És 1 interjúkötetben szerepelek: Bajai arcélek, kisvárosi életutak.

3 díjat kaptam: Kedvenc online tanárom MOL díj - 2021.  Feme IKON díj - 2021.  Richter Főnix film - 2022.

3-szor döntőbe jutottam:  Év könyve - 2022,  Pedagógus Oszkár - 2023, Richter Anna díj - 2024.

Önkéntes tevékenységeim: Coach és szupevizor összefogás a tanárokért - 2023, Megoldásközpont Magazin vendégcikk - 2023. És az iskolában végzett összes coaching tevékenység.

És nem utolsó sorban két felnőtt gyermek boldog édesanyja vagyok.


© 2024 Ivánkovich Anita | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!